Geotermikus védőidom kijelölése, módosítása - Könyv oldal

Bt.

22/B. § (1) Zárt területen a geotermikus energia kutatásának, kinyerésének és hasznosításának engedélyezésére a szénhidrogén-bányászat engedélyezésére vonatkozó sajátos szabályokat kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy geotermikus energiára bányatelket megállapítani nem lehet.

(2) Zárt területen geotermikus energiát kinyerni csak a földkéreg e célra elhatárolt részéből (geotermikus védőidom) szabad.

(3) A geotermikus védőidomot a bányafelügyelet jelöli ki.

(4) A geotermikus védőidomon belül a jogosult írásbeli hozzájáruló nyilatkozata nélkül geotermikus energia kinyerését szolgáló létesítmény más részére nem engedélyezhető.

(5) A geotermikusenergia-hasznosító létesítményekről, a kitermelt és hasznosított geotermikus energia mennyiségéről, valamint a megállapított geotermikus védőidom okról a bányafelügyelet nyilvántartást vezet.

 

26/A. § (1) A bányavállalkozó a kutatási zárójelentést elfogadó határozat jogerőssé és végrehajthatóvá válásától számított 5 hónapon belül kezdeményezheti a bányatelek megállapítását, illetve a geotermikus védőidom kijelölés ét. Az 5 hónapos időtartamba nem számít bele a környezetvédelmi engedélyezési eljárás és a 23. § (1a) és (1b) bekezdése szerint tevékenység időtartama. A határidő elmulasztása esetén a bányavállalkozó bányatelek megállapításának, illetve geotermikus védőidom kijelölésének kezdeményezésére vonatkozó joga megszűnik.

 

 

Vhr.

2. § (5) A koncesszióra kijelölt zárt területre koncesszió nélkül kutatási engedély nem adható, bányatelek nem állapítható meg és geotermikus védőidom nem jelölhető ki.

 

3. § (4) A bányászati jog az engedélyezett kutatási terület, a megállapított bányatelek vagy a kijelölt geotermikus védőidom egészére ruházható át.

 

8/A. § (1) A geotermikus védőidom kijelölés ére irányuló kérelem tartalmazza:

    a) a geotermikus energia kinyerésére alkalmazandó technológia leírását,

    b) a kinyerni tervezett geotermikus energia mennyiségét,

    c) a kinyerés tervezett időtartamát, és

    d) az 1. számú mellékletben meghatározott műszaki leírást.

(2) A geotermikus védőidom ot az elfogadott kutatási zárójelentésben lévő és a kérelemben megadott adatokra és információkra alapozottan a bányafelügyelet a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (a továbbiakban: MFGI) szakértőként történő bevonásával jelöli ki.

(3) A geotermikus védőidom ot annál a hatástávolságnál kell meghatározni, ahol a kinyerni tervezett geotermikus energia mennyisége a kinyerés tervezett időtartama alatt a geotermikus energia-utánpótlódás által biztosított és

    a) felszín alatti víz kivétele nélküli, fluidum mélységi cirkuláltatásával kinyert geotermikus energia esetében a 25 éves időtartamhoz tartozó állapotban a hőmérséklet-

        változás kisebb, mint 1 C,

    b) a 2500 m-nél nagyobb mélységű felszín alatti víz-termelő és besajtoló kutak esetében - hidrosztatikus nyomású tároló esetében - a 25 éves időtartamhoz tartozó

        állapotban a hőmérséklet-változás kisebb, mint 1 C vagy az állandósult állapotú termeléshez tartozó nyomásváltozás kisebb, mint 0,1 bar,

    c) a 2500 m-nél nagyobb mélységű felszín alatti víz-termelő és besajtoló kutak esetében - nagy nyomású tároló esetében - a 25 éves időtartamhoz tartozó állapotban a

        hőmérséklet-változás kisebb, mint 1 C, vagy az állandósult állapotú termeléshez tartozó nyomásváltozás kisebb, mint 1 bar.

(4) A geotermikus védőidom a kizárólag azonos tulajdonban lévő létesítményekre közösített burkolófelületként is kijelölhető.

 

8/B. § (1) A geotermikus védőidom határait a kijelölést követően a bányafelügyelet - az MFGI szakértőként történő bevonásával - legalább 5 évente felülvizsgálja. A felülvizsgálat során figyelembe kell venni:

    a) a bányavállalkozó által a felszín alatti vízkészletekbe történő beavatkozás és a vízkútfúrás szakmai követelményeiről szóló rendelet alapján szolgáltatott geofizikai, kútszerkezeti és hidrodinamikai,

    b) a Bt. 25. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott éves jelentésben megadott mérési, valamint

    c) az eltelt időszakban keletkezett kutatási

adatokat.

(2) A bányafelügyelet a geotermikus védőidom határait az üzemeltető kérelmére felülvizsgálhatja. A kérelemnek tartalmaznia kell a felülvizsgálat indokát. Ha a bányafelügyelet megállapítja, hogy a kijelölt geotermikus védőidom felülvizsgálata nem szükséges, a kérelmet elutasítja.

 

8/C. § (1) Ha a kijelölt védőidomba tartozó térrészben jogerős vízjogi létesítési, vagy üzemeltetési engedéllyel rendelkező, termálvíz kitermelésére vagy visszasajtolására szolgáló kút van, a geotermikus energia kinyerés és hasznosítás megkezdéséhez a vízjogi engedélyessel kötött megállapodás szükséges. A megállapodást a műszaki üzemi terv jóváhagyása iránti kérelemhez mellékelni kell.

(2) A kijelölt geotermikus védőidom zárttá nyilvánított térrészében olyan egyéb termálvíz kitermelésére szolgáló kút nem hozható létre, amely a hatásával a geotermikus energia-utánpótlódást korlátozná.

(3) Geotermikus energia gazdasági célú kinyerésére és hasznosítására elvi vízjogi engedély vagy vízjogi létesítési engedély a geotermikus védőidom kijelöléséig a koncessziós szerződésben meghatározott zárt térrész feletti nyílt térrészre csak a bányavállalkozóval kötött megállapodást követően adható ki.

(4) A geotermikus védőidom-nyilvántartás tartalmazza a védőidom alakjának egyértelmű meghatározásához szükséges mennyiségű térbeli pontok x, y és z koordinátáit, a kijelöléshez felhasznált műszaki és földtani alapadatokat, valamint módszereket és számításokat.

 

8/D. § (1) A Bt. 22/B. § (5) bekezdése szerinti nyilvántartás tartalmazza:

    a) a geotermikus energia kinyerését végző engedélyes megnevezését, az engedélyező határozat számát, az engedélyt kiadó hatóság megnevezését,

    b) a geotermikus energiát kinyerő létesítmény megnevezését, közigazgatási helyét, súlyponti EOV koordinátáit,

    c) a kitermelt felszín alatti víz vagy cirkuláltatott folyadék mennyiségével súlyozott éves átlaghőmérsékletét a kútfejen és a geotermikus energiát hasznosító berendezés kimeneti pontján,

    d) a kitermelt víz éves mennyiségét,

    e) a felhasznált geotermikus energia éves mennyiségét és

    f) kijelölt geotermikus védőidom esetében a 8/C. § (4) bekezdése szerinti adatokat.

(2) A geotermikus energia kinyerését végző engedélyes köteles a bányafelügyelet részére a kinyeréssel érintett évet követő év február 28-ig az (1) bekezdés c)-e) pontjában foglalt adatokat megadni.

Könyv tartalomjegyzék