Az első magyar geológiai bélyegsorozat ásványok kristályait és sokmillió éves ősélet-maradványokat mutatja be. A bélyegképek VARGA Pál grafikusművész alkotásai. A mintául szolgáló eredeti leletek mind hazaiak, s az 1869-ben alapított Magyar Állami Földtani Intézet múzeumának kiállítási szekrényeiben láthatók.
RADÓCZ Gyula cikke (in: Filatéliai Szemle, 1969. 10.) alapján.
Termésréz (Cuprum) a rudabányai vasércbányából. A rudabányai - ma már felhagyott - vasércbányából többféle gyönyörű ásványféleség került elő. Ezek rendszerint másodlagosak voltak, illetve a már meglevő ércképződményeknek a felszínhez közel eső szakaszán az oxidáció hatására keletkeztek, több tízmillió évvel ezelőtt. A rudabányai termésréz a limonitos vasérctest kisebb-nagyobb üregeiben és az egész tömzsöt hálószerűén átjáró repedésekben vált ki. Vegyileg igen tiszta, de felülete rendszerint kuprittá, majd malachittá oxidálódik.
A Clupea hungarica nevű őshering egy régi téglavetőből került elő Rákosról – a régebbi, kisebb Budapesttől keletre - s a Kárpát-medence nagyrészét vagy 5 millió éve beborító, már szinte teljesen kiédesedett beltenger (melyet pannon-tónak is neveznek) iszapja zárta magába. Később ez az iszap - a 45 cm-es haltetemmel s a még leülepedett iszap rétegeivel együtt - összenyomódott: viszonylag kemény, szürke, néhol palásan elváló agyagkőzetté vált, melynek egyes réteglapjain más ősmaradványok is találhatók.
Placochetys placodonta (álteknős) a veszprémi Jeruzsálem hegy triászkorú mészmárgás kőzetrétegeiből. Ez a világhírűvé vált magyarországi őshüllő-lelet, melynek képét CSERGEZÁN Pál festőművész rekonstrukciója alapján láthatjuk a bélyegen, a földtörténeti középkor elején, mintegy 180 millió évvel ezelőtt élt az akkori tengerekben. A bélyegen ábrázolt 0,7 m hosszú álteknős hasi és háti oldalát is páncélzat borította. Alakja szerint hasonlít a teknősökre, azokkal azonban nem rokon. Az előkerült teljes koponya, a jellegzetes fogak, a kisebb-nagyobb páncéltöredékek és a hozzá tartozó végtagcsontok gyűjteményünk féltve őrzött kincsei.
Kvarc a gyöngyösoroszi (Mátra) ércbányából. A kvarc a földkéreg legelterjedtebb ásványa; a legtöbb kőzetféleségben eredendően benne van, ha nem is ilyen szép kristályformákkal. (A kavicsot, a homokot s a homokos talajrétegeket is nagyrészt fehér-fehéres, üvegszerű kvarcféleségek s lekoptatott törmelékeik építik föl.) A bélyegen látható kristályok enyhén ibolyás színűek, szürke árnyalattal. Ezek a példányok 4-6 cm magasak, szorosan összenőttek. Képződési körülményeiknek megfelelően a kőzetrepedésekben vagy a telérek üregeiben találhatóak, természetesen csúcsukkal az üreg belseje felé - mint ahogy a sorozat többi kristálya is.
A Zelkova ungerí Füzérradványról, a Fekete-hegy kőzetéből származik. A 9-10 millió évvel ezelőtt élt szilfa-félének négy levelét tartalmazza, a bezáró kőzetanyag 5x6 cm-es nagyságú töredékével. Ezt a növényi részletet a főleg vulkáni kőzetekből álló Eperjes-Tokaji-hegységben, a földtörténet miocén korának végén egy kovasavas gejzírtó lerakódása (limnokvarcit) temette be sok más növénnyel együtt. Mai megfelelői Krétán és a Kaukázusban élnek: ez is az akkori itteni éghajlatra utal.
Kuprit (Cu2O) a hajdani vasércbányából Rudabányáról. A max. 1 cm-es vörös oktaéderes kristályok felületét világoszöld, finom-tűs malachit-, azaz rézhidrokarbonát-kristálykák vonják be. A kupritkristályok fehér kalcitaljzaton ülnek, amelyek a limonitos vasérc egyik üregének falát teljesen befedték. A kuprit mint másodlagos ásvány keletkezett a vasérc-összlet felső zónájában más rézásványok oxidációja útján, a termésrézzel együtt.
A Reineckia crassicostata Villányról, a Templomhegy kőzetéből előkerült Ammonites. Ez a csigaházra emlékeztető formájú, 10-12 cm átmérőjű ősállat a földtörténeti középkor jura időszaki tengerében élt, mintegy 150 millió évvel ezelőtt, s elpusztulása után sok hasonló társával együtt a tengerfenék iszapja temette be. A finomszemű iszap a sajátos módon kamrákra osztott ház belső részét is kitöltötte, majd megszilárdult. Később a meszes váz kioldódott, s ma legtöbbször csak a ház belsejébe behatolt, de a váz formáját és finom részleteit is lemintázó természetes kőszobor, a 'kőbél' áll előttünk. Az Ammonites gyűjtőnév alá sorolható állat-társaság, mely az egykori tengerekben az egész világon elterjedt volt, a ma földtörténeti középkornak nevezett időszak végével, körülbelül 65 millió éve, eltűnt, kipusztult. Ezért (és különféle alakjaiknak viszonylag rövid ideig tartó létezése miatt) ezek az ősmaradványok nagyszerű korjelzők.
A greenockit, kalcit és szfalerit közös kristálycsoportozatát a Parádsasvár melletti nagylápafői kutatótáróból hozták szakembereink. Ez a háromféle ásvány a Mátra miocénkori vulkáni működésének utolsó időszakában képződött, a kőzetté merevedett andezit-láva repedéseiben, ahová a vulkáni működést követő nagyhőmérsékletű oldatok nyomultak be, s lehűlésük során belőlük különféle ásványtársulásoknak olykor szépen fejlett kristályai képződtek. A nevezett ásványok közül a szfalerit (ZnS) zömök, szabályos tetraédereket formázó kristályai a bélyegkép - és a kristály-csoport - középső részén láthatók; eredeti színük sötétbarna, gyantásán fénylő. A szfalerit körül 3-6 cm-es fehér, hegyes, szkalenoéderes kalcitkristályok (CaCO3) láthatók. Felületüket pedig változó mértékben fedi a greenockit (CdS), citromsárga bevonatként. Ennek apró, dihexagonális szimmetriájú piramisos kristályformáit azonban - természetesen - valamilyen nagyítóval lehet csak megfigyelni.
