Megalakult a Semsey Földtudományi Tanács

2018 júl. 17.

A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 29/2017. (XI. 24.) NFM utasítás 15. § (3) bekezdés f) pontja alapján megalakult a Semsey Földtudományi Tanács elnevezésű munkacsoport, amely az elnök tudományos tanácsadó testülete. A Tanács feladata az elnök és a kutatási elnökhelyettes munkájának támogatása az MBFSZ szakmai-tudományos tevékenysége terén, a megfelelő tudományos színvonal biztosítása érdekében. A Tanács javaslattételi és döntéselőkészítő munkát végez. Nevében emléket állít tudományterületünk mecénásának, Semsey Andornak, aki az összevont intézményrendszer keretei között működő jogelőd intézmények kiemelkedő támogatója volt.

A Tanács tagja a Szolgálat aktív, tudományos fokozattal rendelkező munkatársa lehet, tagjait az elnök bízza meg. Jelenlegi létszáma 9 fő, a három vezetőségi tag (elnök, elnökhelyettes, titkár) évente változik. A Tanács elnöke tanácskozási joggal az MBFSZ bármely foglalkoztatottját meghívhatja a munkacsoport ülésére (az érintett foglalkoztatott főosztályvezetőjének előzetes tájékoztatása mellett).

 

A Semsey Földtudományi Tanács feladatai

  1. Az állami költségvetésből finanszírozott projektek tervezési folyamatának figyelemmel kísérése, javaslattétel aktuális stratégiai projekttémákra, a párhuzamosságok kiszűrése, javaslattétel a projektjelentések lektorainak személyére, véleményalkotás az éves beszámolókon elhangzottakról.
  2. A Szolgálat szakmai periodikáinak publikációs tartalommal való ellátása céljából az éves és az időközi eredmények figyelemmel kísérése, valamint javaslattétel az eredmények publikációk formájában való megjelentetésére.
  3. Javaslattétel a Szolgálat alkalmi és rendszeres szakmai kiadványait érintő kérdésekről (tartalom színvonalának fenntartása, szerkesztő személye stb.), általános kiadványstratégiáról.
  4. Tudományos fokozatok elnyeréséhez szükséges „házi védések” megszervezése és lefolytatása.
  5. Tudományos szakdolgozati és doktori témajavaslatok megfogalmazása a szakmai utánpótlás érdekei mentén.
  6. Javaslattétel a Szolgálaton belüli tudományos szakterületek utánpótlásának biztosítására, valamint az elnök felkérésére tanácsi tag delegálása új kutató felvételi meghallgatására (utánpótlás-stratégia).
  7. Rendszeres kapcsolattartás és kommunikáció az Üzletfejlesztési és Kommunikációs Főosztállyal a Szolgálat hatékony vállalkozási stratégiájának érdekében.
  8. A Szolgálatnál munkát vállaló fiatal kutatók szakmai előmenetelének segítése és mentorálása.

 

A Tanács ügyrendje

A Tanács szükség szerint ülésezik. ÁIlásfoglalásait nyílt szavazással fogadja el, kivéve ha bármely tag indítványára tartott szavazáson egyszerű szótöbbséggel titkos szavazást rendel el, vagy ha személyi kérdésben foglal állást. Az ülésen meghozott javaslatokról és állásfoglalásokról a Tanács titkára összefoglalót készít, amelyet – a kutatási elnökhelyettes véleményezését követően – az elnök hagy jóvá. A jóváhagyott összefoglalót az intraneten közzé kell tenni.

 

A Tanács tagjai

Budai Tamás, Czira Tamás, Katona Gábor, Király Edit (elnök), Kis Márta, Maros Gyula (titkár), Piros Olga, Takács Ernő (elnökhelyettes), Török Kálmán