EGU 2018

2018 ápr. 18.

Az Európai Földtudományi Unió (European Geoscience Union) idén április 8-13. között Bécsben rendezte meg szokásos éves közgyűlését és tudományos konferenciáját. Az EGU a földtudományok legnagyobb európai fóruma, melyen 106 ország több mint 15 000 kutatója vett részt 666 tudományos szekcióban több mint 17 000 előadással.

Az Európai Űrügynökség (ESA) Swarm missziója első négy évének eredményeivel két szekció is foglalkozott. A Swarm három geofizikai műholdja mágneses, elektromos, plazma és gravitációs méréseket végez mintegy 4-500 km magasságban. A misszió munkájában az MBFSZ Geofizikai Alapkutatási Osztályának kutatói (Heilig Balázs, Kovács Péter, Koppán András) az ESA támogatásával a kezdetektől részt vesznek. Idén három előadásban összegezték az ULF hullámok, a turbulencia és a plazmaszféra kutatásában az elmúlt években elért legfontosabb eredményeiket. Az eredményekből a konferencia előtt megjelent publikáció itt érhető el.
A Geofizikai Alapkutatási Osztály mindezek mellett még további három előadásban szerepelt, első szerzőként, egy előadásban pedig társ-szerzőként. Az egyik első-szerzős előadás egy, a legújabb méréseken alapuló közép-európai mágneses modellt mutatott be (MBFSZ részéről: Kovács Péter, Koppán András), a másik prezentáció a relatív graviméterek abszolút kalibrálására kidolgozott új eljárást részletezte (MBFSZ részéről: Kis Márta, Koppán András, Csontos András, Szabados László), a harmadik pedig a Mátra és Bükk hegységek tektonikai fejlődését taglalta paleomágneses módszer alkalmazása alapján (MBFSZ részéről: Márton Péterné).
Az eredmények széles nemzetközi együttműködések keretében születtek.
Az előadások készítése mellett Kovács Péter részt vett az „Earth's and planetary magnetic fields: spatial and temporal characteristics” c. szekció programjának előkészítésében, Heilig Balázs pedig az Outstanding Student Poster Award-ra nevezett poszterek bírálatát végezte.