A NATéR továbbfejlesztése kiemelt projekt tudományos eredményeinek gyakorlati jelentősége - konferenciabeszámoló

2019 máj. 23.

2019. május 9-én a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Stefánia úti épületének Dísztermében bemutattuk a NATéR tudományos eredményeit.

A konferencia a KEHOP-1.1.0-15-2016-00007 azonosítószámú, „Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (NATéR) továbbfejlesztése” című projektje keretében valósult meg.
A rendezvény célja az volt, hogy bemutassuk a NATéR tudományos eredményeit a potenciális NATéR felhasználóknak, illetve az érintett szakpolitikai szereplőknek, elősegítve ezzel a tudományos eredmények gyakorlati hasznosulását, azok szélesebb körű megismertetését az érintett ágazati szereplőkkel és más NATéR felhasználókkal. A meghívottak körét ezért elsősorban az államigazgatásban dolgozók, az érintett minisztériumok képviselői alkották.

A rendezvényen részt vett Dr. Botos Barbara, klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár és előadást is tartott a hazai klímapolitika aktuális kihívásairól.

A program lefedte a projekt keretében készülő új fejlesztések, tudományos eredmények majdnem teljes skáláját. A bevezető előadások után a Szolgálat munkatársai és a külső partnerek bemutatták a projekt keretében elért eredményeiket, amelyek többek között a vízgazdálkodás, mezőgazdaság, turizmus, épületállomány, önkormányzatok stratégiai tervezése témaköröket érintették.

Bízunk benne, hogy a konferencia valóban elérte a célját, és az előadásokon keresztül nem csak a NATéR eddigi eredményeiről kaphattak a résztvevők átfogó képet, hanem arra is rá tudtunk mutatni, hogy gyakorlati szempontból mi a jelentősége ezeknek az új eredményeknek.