Kiadványok

A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat (MBFSZ) és elődintézményei mindenkori alapvető tevékenységébe tartozik a kutatási eredményeinek szöveges és térképi formában való közreadása. 
A kiadványok különböző formákban jelennek meg (folyóiratként, térképmagyarázóként, alkalmi kiadványként, térkép formájában…stb.) és már kezdetektől fogva a Földtani és Geofizikai könyvtárak fontos feladata, hogy állományukba gyűjtsék, rendszerezzék és így és bocsássák az olvasók rendelkezésére.
A mai kor követelményeinek megfelelően az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK Elektronikus Periodika Adatbázis) segítségével kiadványaink nagy része már digitális formában is elolvasható.
Itt a honlapon közzétesszük mind a bibliográfiai, listás , mind az OSZK EPA-ban elérhető teljes szövegre mutató linkeket.

2018-ban megjelent kiadványaink:

Budai Tamás (szerk.); Budai Tamás, Fodor László, Sztanó Orsolya, Kercsmár Zsolt, Császár Géza, Csillag Gábor, Gál Nóra, Kele Sándor, Kiszely Márta, Selmeczi Ildikó, Babinszki Edit, Thamóné Bozsó Edit, Lantos Zoltán: A Gerecse hegység földtana.  Magyarázó a Gerecse hegység tájegységi földtani térképéhez (1: 50 000) – Geology of the Gerecse Mountains. Explanatory Book to the Geological Map of the Gerecse Mountains (1: 50 000). Budapest, MBFSZ, 2018. 491 p. (Magyarország tájegységi térképsorozata – Regional Map Series of Hungary)
A könyv Könyvtárunkban megvásárolható 7.500 Ft-ért, A térkép külön is kapható 1.500 Ft-ért.
Megjelent a Magyar Királyi Földtani Intézet alapításának 150. évfordulója tiszteletére - Published in honour of the 150th anniversary of the establishment of the Royal Hungarian Geological Institute.


Püspöki Zoltán (főszerk.): A hazai szénvagyon és hasznosítási lehetőségei. Budapest, MBFSZ, 2018.

Földtani Intézet kiadványai

(korábban: Magyar Királyi Földtani Intézet, Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI), Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI))
Kiadványaink, elektronikus formában az Elektronikus Periodika Adatbázis (EPA)-án és a Magyar Elektronikus Könyvtáron (MEK) keresztül érhetőek el, a linkek a „Letölthető kiadványok”-ra kattintva ide mutatnak.


Szöveges kiadványok:

Geologica Hungarica. Fasciculi Instituti Geologici Hungariae Ad Illustrandam Notionem Geologicam et Palaeontologicam. Series Geologica (Letölthető kiadványok (Minden szám!)

Geologica Hungarica. Fasciculi Instituti Geologici Hungariae Ad Illustrandam Notionem Geologicam et Palaeontologicam.Series Palaeontologica (Letölthető kiadványok (Minden szám!)

International Post-Graduate Course on The Principles and Methods of Engineering Geology 1975

International Post-Graduate Course on the Principles and Methods of Engineering Geology 1979 

KGST GEOINFORM Bibliografija

MÁFI alkalmi kiadványok (Letölthetőek a MEK-ből, folyamatosan!)

MÁFI és PRODINFORM

MÁFI Évi Jelentés (Letölthető kiadványok (Minden szám!)

MÁFI Évi Jelentés - Beszámoló a vitaülésekről

MÁFI Évkönyvek (Letölthető kiadványok (Minden szám!)

Magyar tájak földtani leírása

Magyarázatok a Magyar Korona Országainak részletes földtani térképéhez. 1883-1902, 1904, 1906-15

Magyarázatok Magyarország Geológiai és Talajismereti Térképeihez. Általános Magyarázó a Talajtani Térképekhez. Bp. 1935-1946

Mitteilungen aus dem Jahrbuche der Königlich Ungarischen Geologischen Anstalt  

Módszertani közlemények (Letölthető kiadványok (Minden szám!)

Nemzetközi Továbbképző Tanfolyam a Mérnökgeológia Alapjairól és Módszereiről 1975

Special paper (Letölthető kiadványok (Minden szám!)

Tájegységi- és földtani- magyarázók (feldolgozás alatt…)

Távlati Földtani Kutatás 

Térképek és magyarázók listája

Geofizikai Intézet kiadványai:

Geofizikai Közlemények (Letölthető kiadványok (Minden szám!)

A Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (MÁELGI)...jelentése (Letölthető kiadványok (Minden szám!)

Magyar Geofizika (Letölthető kiadványok (Minden szám!)