A visszatérő tatai források fenntartható kezelését elősegítő kutatási program megvalósítása

2018 márc. 13.

A program Magyar Földtani és Geofizikai Intézet az MBFSZ jogelődje, valamint Tata Város Önkormányzata együttműködési megállapodása kapcsán valósult meg.

Tata városában az 1950-es évektől kezdődően az intenzív bányászati tevékenység eredményeként fokozatosan elapadtak a város gazdasági és társadalmi életében kiemelt jelentőséggel bíró források. A bányászati tevékenység megszűnését követően megkezdődött a karsztvízszint emelkedése, amelynek eredményeként a 2000-es években újra megszólaltak a városban a források. A forrásvizek újbóli megjelenése a beépítettségben végbement változások miatt jelentős kihívást jelent a város számára, ugyanakkor ezek megfelelő hasznosítása nagy lehetőséget is jelent a jövőben.

Az MBFSZ jogelődje az MFGI kutatási programot indított a források visszatérésével kapcsolatos kérdések vizsgálatára, a lehetséges válaszok meghatározására. A kutatási program célja egy hidrológiai modellre, földtani veszélyfelmérésre, valamint településszerkezeti és épületállomány változások felmérésére alapozott, a várható éghajlatváltozásból fakadó hatásokat is figyelembe vevő középtávú (2020-ig kitekintő) Intézkedési Terv kidolgozása volt, továbbá komplex társadalmi, gazdasági, környezeti és táji értékelésekre és éghajlati sérülékenység vizsgálatra alapozott hosszú távú (2030-ig) helyi alkalmazkodási stratégia kidolgozása a mintaterületre vonatkozóan. A program eredményeképpen elkészült Tata város Intézkedési Tervének kidolgozása a tatai források fenntartható kezelése című Intézkedési Terv.

A program megvalósítási időszaka 2014. március 17. – 2014. december 1. volt. A megállapodási szerződésben foglaltak szerint a program megvalósításáért Tata Város Önkormányzata nem biztosított anyagi ellenszolgáltatást.