Tizenegy új pályázati felhívás bányászati koncessziós jog megszerzésére

2018 jún. 26.

A kormány által 2013-ban elindított bányászati koncessziós rendszer keretében, immár hatodik alkalommal, összesen tizenegy magyarországi terület koncessziós jogára pályázhatnak a szektor befektetői. Szénhidrogén-kutatásra, -feltárásra és -kitermelésre Békéscsaba, Dráva, Körösladány, Szeged-Délkelet, Tard, Tiszafüred, Tiszatarján, Újszilvás és Zalaerdőd, míg geotermikus energia kutatásának, kinyerésének és hasznosításának céljából Gádoros és Nagykanizsa-Nyugat területre hirdet pályázatot a szakminisztérium.

Az egyenlő elbánást biztosító pályázati eljárásban továbbra is részt vehet bármely belföldi vagy külföldi természetes személy, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény által meghatározott átlátható szervezet, akár közös ajánlattétel keretében is. A pályázati kiírások a kitöltött koncessziós pályázati azonosító lap benyújtásával, területenként nettó százezer forintos vételáron vásárolhatók meg. 


A pályázatokat 2018. szeptember 26-án (Békéscsaba, Dráva, Körösladány, Szeged-Délkelet, Tard és Tiszafüred területre) és szeptember 27-én (Gádoros, Nagykanizsa-Nyugat, Tiszatarján, Újszilvás és Zalaerdőd esetében) 10 és 12 óra között, kizárólag személyesen lehet benyújtani a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Ügyfélszolgálati Irodájában. 


A feltételeknek megfelelő pályázatokat a benyújtási határidőt követő 90 napon belül elbírálják. Az eredményhirdetéstől számítva 90 nap áll rendelkezésre a szerződések megkötésére, a határidőt a szakminiszter egy alkalommal, legfeljebb 60 nappal meghosszabbíthatja.


A koncesszió időtartama geotermikus területek esetében a szerződés hatályba lépésétől számított 35 év, a szénhidrogén-kutatási területeknél pedig 20 év. Szerződésszerű és késedelem nélküli kötelezettség-teljesítés esetén a koncesszió egy alkalommal, az eredeti időtartamának legfeljebb a felével, pályázat kiírása nélkül is meghosszabbítható. 


Az eddig meghirdetett és lezárult öt koncesszió pályázatai nyomán az államnak összesen 10,5 milliárd forint bevétele keletkezett a befizetett nettó koncessziós díjakból.


A pályázati felhívások és további információk elérhetők a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat honlapján (www.mbfsz.gov.hu) és a kormányzati portálon, az Innovációs és Technológiai Minisztérium hírei között (http://www.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium), megtalálhatók az Európai Unió Hivatalos Lapjának C217-es és C218-as lapszámában (https://eur-lex.europa.eu/oj/direct-access.html), továbbá két magyarországi országos napilapban is. 

 

Innovációs és Technológiai Minisztérium
Kommunikációs Főosztály


Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat


Budapest, 2018. június 26.

 

További részletek: http://mbfsz.gov.hu/aktualis_koncesszios_palyazat